SZABÁLYTALAN PARKOLÁS

0 Comments

A közösségi élet egyik leggyakrabban jelentkező problémája a lakótelepi parkolás. A ház előtt parkolni jó, főleg ha még rá is látok a kocsira az ablakból, de ez nem mindig jön össze. Nem baj! A lényeg, hogy ne kelljen sokat gyalogolni a lakástól az autóig reggelente. De sajnos ez sem mindig jön össze. Előfordul, hogy a munkából hazaérve még tíz percet kell körözni a környéken, hogy nagy nehezen találjunk egy üres parkolóhelyet, és az is lehet, hogy az két háztömbnyire van a lakóhelyünktől. Vannak olyanok is, akik nem vállalnak ilyen megpróbáltatásokat, és inkább ráállnak a fűre. Szerintem ők azok, akik az autópályán a leálló sávban előznek, de ha az is foglalt, akkor sem esnek kétségbe, mert akkor meg a füvön (ha épp’ nincs szalagkorlát).

Tudjuk, hogy parkolni kell, és azt is, hogy nincs elég parkolóhely. Az újpalotai lakótelep tervezői is tudták ezt, építettek is parkolóhelyeket a panel házak köré, azt viszont nem sejtették, hogy 50 évvel később egy háztartásnak már 2, 3, sőt 4 parkolóhelyre lesz szüksége, mert olyan sok autó lesz forgalomban.

A Palota Holding és a Répszolg ezzel a szédületes tempóval kénytelen lépést tartani, évről-évre újabb és újabb parkolóhelyeket építünk és adunk át, hogy kiszolgáljuk ezeket a lakossági igényeket. De szükség van a zöld felületekre is, mert szeretjük a természetet és tudjuk, hogy nem alakíthatunk át minden parkot és minden zöldsávot parkolóhellyé. Ezért tehát a füvön parkolni tilos!

A képek az Páskomliget utcában készültek, ahol egy rövid szakaszon a villamospálya mellett fűsáv van kialakítva, a csarnok közelében és a Bánkút utca felőli szakaszon már parkolóhelyek vannak a villamospálya mellett, csak a kettő közötti szakaszon van fű. Kérjük a tisztelt gépjármű tulajdonosokat, hogy a füves részt hagyják szabadon és oda ne parkoljanak, mert az szabálytalan parkolásnak minősül és pénzbirsággal jár.

                                                                                                                                              -Vass István

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Categories:
Scroll Up

Új weboldal készül!

A Palota-Holding Zrt. és a Répszolg Nonprofit Kft. egyesítése tette szükségessé az új weboldal kialakítását, ahol az eddigi összes hasznos információ elérhető lesz majd.

Munkatársaink már intenzíven dolgoznak az eddigi honlapok tartalmainak átdolgozásán, a struktúra kialakításán a Nektonik webdesign tervezőivel. Az új weboldal elérhetősége nem változik, de kinézetben és funkcionalitásában frissül a könnyebb kezelhetőség érdekében.