Társaságunk a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft. közreműködésében zöldfelület fejlesztést végez a Nádastó park 37. melletti területrészen. Célunk egy fajgazdagabb zöldfelület kialakítása, és ökobarát park létrehozása, ezért lombos, virágzó és örökzöld fákat telepítünk, amelyek számos rovar-és madárfajnak adhatnak otthon. Emellett madárodúkat helyezünk ki a park területén, melyeket énekes madaraink nemcsak a költési, de a telelési időszakban is használnak éjszakázásra. Nagyobb méretű fatányérokat alakítottunk ki a magas fává növő korai juharok köré, melyekbe évelő növényeket ültettünk, ezzel segítve a fa gyökérzónájában a talajélet javítását, és további méhlegelő megteremtését. A szabálytalan parkolórészt elbontottuk, a régi pad betonszerkezetet és parkolásgátlókat eltávolítottuk. A szalagozott területen gyomirtást végeztünk, majd új termőföld réteget terítettünk, és az elkövetkezendő hetekben a faültetéseket követően, a terület újra füvesítését is befejezzük.
A Palota-Holding Zrt. és a Répszolg Nonprofit Kft. egyesítése tette szükségessé az új weboldal kialakítását, ahol az eddigi összes hasznos információ elérhető lesz majd.
Munkatársaink már intenzíven dolgoznak az eddigi honlapok tartalmainak átdolgozásán, a struktúra kialakításán a Nektonik webdesign tervezőivel. Az új weboldal elérhetősége nem változik, de kinézetben és funkcionalitásában frissül a könnyebb kezelhetőség érdekében.